Weöres Sándor: A teljesség felé 80
VÁNDORÚTON
Ami az úton el nem indult, vagy ami az út elején van – a kő, a csecsemő
– még nem szerzett magának semmi kincset s önmagában-véve szeretetre
méltó. S a teljességbe érkezett lény, aki szerzett kincseit már magábaolvasztotta
és épp úgy nincs semmije, mint a kőnek, vagy a csecsemőnek:
szintén önmagában véve szeretetre méltó. S a még el nem indult, s a már
megérkezett: azonos.
A gyarapodás útján járó embert, aki félig-megszerzett csonka kincsek
alatt roskadozik, csak az idétlen kincsek csábereje okozta tévedésből lehet
szeretni, vagy rokonság kapcsán, vagy részvétből, vagy a végtelen szeretet
hőfok-nélküli, tökéletes egykedvűségből.

RADIKÁLBUDDHIZMUS

A születés, betegség, öregség és halál évezredeket átívelő szenvedés története,

egyetemes érvényű társadalmi problémákat érint, melyek  éppen olyan realitást jelentenek most is, mint egykor.

A BUDDHA a maga korában, a tér-ídő végtelenjében meglelte ezekre a kérdésekre a választ ésmegvalósította az illúziók álmából való felébredést.

A hagyomány azt tartja, hogy nem Ő volt az első, sem pedig az utolsó !

A DHARMA elősegíti a megértését annak, ahogyan a dolgok vannak,

a bodhiszatva fogadalom pedig azt az elvet tükrözi, hogy nagylelkűen

együtt kell működnünk más lényekkel, harmóniában maradva a természettel

és saját természetünkkel.

A SANGHA jó alapja az egyszerű, az egymásra utaltságot átérző életvitel

felmutatásának, a spirituális alapú életmód gyakorlásának.

Erőt ad, hogy a világszenvedést okozó gondolkozási rendszerek ellen felemelhessük szavunkat.

Alternatívát képvisel a monokultúrás „egyen-gondolkodással” szemben.

Mind ezek igazak és aktuálisak.

Azonban az éber és korrekt szemlélet megmutatja, hogy ezek a fogalmak

a saját tudatomban létrejött, ott működő, ható okok következményei.

Objektivitásuk és szubjektivitásuk egyformán illuzórikus tudati konstrukció.

Ez nem azt jelenti, hogy nem létezők ezek a problémák, amelyek a világunkban megnyilvánulnak, csupán azt, hogy más az okuk és a gyökerük, mint amit feltételezünk.

A FELÉBREDÉS nem teszi meg nem történté az álmunkat, de felszabadít a hatása alól!

Mi magunk váltjuk meg magunkat illuzórikus álmaink bilincseitől,  mikor rá ébredünk saját igaz természetünk lényegi mivoltára.

Amíg azonban alszunk, követnünk kell az álom törvényszerűségeit.

Ha jót cselekszünk, jó következményei lesznek, ha rosszat,  akkor annak megfelelők.

A KARMA törvénye, még álmunkban sem kerülhető meg.

Még álmunkban is meg van a szabad akarat lehetősége :

JÓRA, ROSZRA, FELÉBREDÉSRE !

Miért ne élnénk vele ?

 

Rev.Kapila Vimalakirti

 

 

– még nem szerzett magának semmi kincset s önmagában-véve szeretetre
méltó. S a teljességbe érkezett lény, aki szerzett kincseit már magábaolvasztotta
és épp úgy nincs semmije, mint a kőnek, vagy a csecsemőnek:
szintén önmagában véve szeretetre méltó. S a még el nem indult, s a már
megérkezett: azonos.
A gyarapodás útján járó embert, aki félig-megszerzett csonka kincsek
alatt roskadozik, csak az idétlen kincsek csábereje okozta tévedésből lehet
szeretni, vagy rokonság kapcsán, vagy részvétből, vagy a végtelen szeretet
hőfok-nélküli, tökéletes egykedvűségből.

 

Weöres Sándor: A teljesség felé 80
VÁNDORÚTON
Ami az úton el nem indult, vagy ami az út elején van – a kő, a csecsemő
– még nem szerzett magának semmi kincset s önmagában-véve szeretetre
méltó. S a teljességbe érkezett lény, aki szerzett kincseit már magábaolvasztotta
és épp úgy nincs semmije, mint a kőnek, vagy a csecsemőnek:
szintén önmagában véve szeretetre méltó. S a még el nem indult, s a már
megérkezett: azonos.
A gyarapodás útján járó embert, aki félig-megszerzett csonka kincsek
alatt roskadozik, csak az idétlen kincsek csábereje okozta tévedésből lehet
szeretni, vagy rokonság kapcsán, vagy részvétből, vagy a végtelen szeretet
hőfok-nélküli, tökéletes egykedvűségből.
 
 

Ming-Liao Ce :Az utazás módja (részlet)

"Elindulok egy barátommal, aki szereti a ködös hegyeket, mindegyikünk kulacsot visz magával, köpenyt kerít a nyakábas száz pénzdarabot tesz a zsebébe.
Kitűzött cél nélkül utazunk, megállunk éjszakára, ahol vagyunk s igen lassan járunk. Nem igyekszünk túlságosan sokat megtenni, nehogy kifáradjunk. Ha aztán hegyekhez és folyókhoz érünk, ha megtetszenek nekünk a források, fehér sziklák, viziszárnyasok és hegyi madarak, kiválasztunk egy helyet, leülünk egy sziklára s a messzeségbe nézünk.

Természetes, hogy vándorlásaink közben felébreszthetjük a rendőrök és strázsák gyanúját, s elfoghatnak bennünket. Akkor vagy ravaszsággal, vagy őszinteséggel igyekszünk menekülni. Ha nem tudunk megmenekülni, akkor itt végződik az utazásunk. De ha megmenekülünk, akkor tovább megyünk, mint eddig. Természetesen megpihenünk éjszakára egy gyékényfödelű kunyhóban vagy kőfülkében, de ha ilyen helyet lehetetlen találni, akkor lefekszünk egy templom kapuja előtt vagy egy szikla mélyedésben, vagy házak fala mellett, vagy nagy fák alatt. Meglehet, hogy hegyi szellemek, tigrisek, vagy farkasok látogatnak meg s mitévők legyünk akkor?

A hegyi szellemek nem árthatnak nekünk, de a tigrisek vagy farkasok ellen nem tudunk védekezni. Ám de nem az ég dönt-e a sorsunk felől? Rábízzuk hát magunkat a világegyetem törvényeire s még az arcunk színe sem változik. Ha fölfalnak bennünket, akkor ez a sorsunk, akkor itt végződik az utazásunk. 

 

Azonosság és nem –azonosság

( Buddha-Dharma-Sangha)

 Dánamati falu brahmanjainak feje, Kútadanta, tisztelettel közelített a Magasztoshoz és így szólította meg:
-„ Mondják ó Sámana, hogy Te egy Buddha vagy. Ha ez így van miért nem királyi pompával érkezel?”
 
A Magasztos így felelt:-„Szemeidet homály fedi, ha nem volna így, akkor meglátnád az Igazság királyi pompáját.”
Kútadanta így folytatta:-„Mutasd meg nékem az igazságot! Tanod azonban teli van ellentmondásokkal.
Ha nem így volna, akkor fönnmaradna, de mivel nem így van, tehát el fog múlni.”
 
A Buddha ezt felelte:-„Az Igazság soha el nem múlik!”
 
Kútadanta így kérdezett tovább: - Mondják, hogy Te a vallás törvényeit tanítod, de meg is töröd azt.
Tanítványaid megvetik a jámbor szokásokat, és nem végeznek áldozati szertartásokat.”
 
A Magasztos válasza ez volt: -„Az állatok föláldozásánál sokkal nagyobb áldozat a személyiség föláldozása.
A kiontott vér meg nem tisztít senkit.”
Kútadanta, akit halál utáni sorsa aggasztott, számtalan áldozatot mutatott be. Most átlátta a vérontás hiábavalóságát, de mivel még kétségei voltak a Buddha Tana felől, így folytatta:
-„Te hiszel az újraszületésben és hiszed, hogy a Karma törvénye folytán azt kell learatnunk ami elvettetünk és mégis azt tanítod, hogy nincsen Lélek! Tanítod, hogy a személyiség teljes feloszlása után következhet csak be a Nirvána állapota. Ha nem vagyok más, mint Sankhárók összetétele, úgy létem megszűnik halálom után. Mi lesz tehát Velem?”
 
A Buddha így felelt: -„Brahman te vallásos vagy. Aggaszt lelked sorsa. Mégis hiába való fáradozásod, mert nem vagy tisztába a lényeggel. Létezik a karakter újraszületése, de nem létezik lélekvándorlás, nem létezik a személyiség vándorlása. Gondolat-formáid jelennek meg ismét, de nem ismétlődik meg az én-lényegiség. A nem-tudás az oka annak, hogy az emberek azt hiszik, hogy elkülönült, önálló lélekkel bírnak. A Te szíved, brahman még ragaszkodik személyiségedhez, Te mennyei világok után áhítozol, és így nem lehetsz részese az igazságnak és az öröklétnek. Valóban, mondom neked, a Tathágata nem azért jött, hogy a halált prédikálja, de azért jött, hogy az életet hirdesse, de Te nem ismered a halál és a Lét valódi természetét. Tested pusztulásra ítélt és semmi áldozat nem menthet meg ettől. Áhítozz ezért ama Lét után, amely szellemi. Ahol személyiség van ott nem lelhet otthonra az igazság. Az igazságban pedig benne nyugszik az öröklét. A személyiség halál, az igazság élet.”
 
Kútadanta így szólt:- Hol van mester a Nirvána?”
 
A Magasztos így felelt:-„Nirvána mindenhol van, ahol az erényesség törvényeit megtartják.”
 
„Ha jól értelek”- folytatta a brahman- „a Nirvána nem egy bizonyos hely és mivel sehol sincsen, úgy nem is létezhet.”

-„Nem értesz meg engem”- szólt a Buddha.- Figyelj rám és felelj a következő kérdésekre: Hol lakozik a szél?”
 
Kútadanta nem felelt és a Magasztos tovább kérdezett: -Mond meg nékem brahman, hol lakozik a bölcsesség? Vajon a bölcsesség egy bizonyos hely?
-„ A bölcsesség nem bír egy bizonyos hellyel.” – felelte Kútadanta.
 
A Buddha ezt mondta: - „Azt állítanád tehát, hogy nincs igazság és megváltás, csak azért mivel a Nirvána nem egy bizonyos hely?”
 
Erre Kútadanta így beszélt: - „Valóban nagy Tan az, amelyet Te hirdetsz, de én nem vagyok képes értelmét fölfogni. Ne vedd tehát rossz néven, ha tovább kérdezek. Mond meg nékem mester, ha nincsen Átman, hogyan lehet mégis halhatatlanság?”
A Buddha így felelt: -„A gondolkodásunk megszűnik, de gondolataink nem szűnnek meg. A kutatás megszűnik de a tudás maradandó.”
Kútadanta folytatta:-„Hogyan lehet ez? Kutatás és tudás nem azonosak?”
 
A Magasztos a különbséget egy példázattal világította meg, mondván: -„Képzeld el, hogy valaki éjszaka egy levelet kíván elküldeni. Miután írnokát hívatta, világot gyújtat. Miután az írást befejezte, eloltja a lámpát. Az írás azonban megvan. Ilyenképpen a kutatás is megszűnik, míg a tudás megmarad. Így szűnik meg a tevékenység is, míg azonban a tapasztalatok, a bölcsesség és tetteink következményei megmaradnak.”
 
Kútadanta így kérdezett tovább: - Mond meg nékem Uram, hol létezik személyiségem azonossága, ha minden Sankháró már föloszlott? Ha gondolataim el is terjednek, úgy gondolataim mégis megszűnnek sajátjaim lenni, azaz lelkem már nem az én lelkem.”
 
A Buddha ezt mondta: -„Felelj nékem, ha valaki egy lángot meggyújt, úgy ez a láng éghetne egész éjszakán át?”
 
-„Igen, ez lehetséges volna.”
 
-Az a láng azonos volna azzal a lánggal mely eredetileg lett meggyújtva, minden éjszaka?”
 
Kútadanta habozott. – Lehet, hogy azonos volna – gondolta, de az ellenkezőjétől is tartott ezért azt mondta:
-Nem, később egy másik lángról van szó.”

_”Tehát, két különböző láng létezne” – folytatta a Buddha –más ég az éjszaka elején és más később.”
 
-„Nem uram!” – szólt ekkor Kútadanta. „Nem két lángról van szó. Bizonyos értelemben azonos lángról van szó.”
 
-„Jó” – szólt a Buddha –„Azonos volna tehát a láng azzal amely tegnap égett, amely ma ugyan abban a gyertyában lángol. Abban a lámpában amelyben ugyanaz az olaj ég, ami tegnap világított?”

-„Napközben el voltak oltva azok a lángok” – vélte Kútadanta.
A Magasztos így szólt: -„Ha a láng az éjszaka folyamán is el lenne oltva, azonosnak neveznéd az előbbi lángokkal, azt a lángot, amelyik később ismét meg lett gyújtva?”

Kútadanta így felelt: -„Egy bizonyos értelemben azonosnak nevezném, más értelemben viszont azt mondanám, hogy nem azonos.”
 
A Tathágata tovább kérdezett: -„A láng kioltása során van köze az időnek a láng azonosságához vagy nem-azonosságához?”
 
„Nem uram!” – szólta brahman –„Létezik ez esetben egy különbség éppen úgy, mint egy azonosság, nem érintve az időtől ami közben eltelt.”
 
-Helyes tehát megegyeznünk abban, hogy a tegnapi láng bizonyos értelemben azonos a mai lánggal, míg egy más értelemben nem azonosak egymással,”
 
-„Igen Uram!” – válaszolta Kútadanta.
 
A Magasztos tovább kérdezett: -„Ha létezne egy olyan ember, aki ugyanúgy érzékelne mint Te, ugyanúgy gondolkodna mint Te, ugyanúgy cselekedne mint Te, nem volna-e az, az ember azonos Veled?”
 
-„Nem Uram!” – vetette közbe Kútadanta.

-„Tehát tagadod azt a magad szempontjából, amit más szempontból elismersz?”
 
 
Kútadanta elgondolkodott, majd így szólt: -„Nem tagadom, ha valami úgy igaz, akkor így is igaz. De személyiségem esetében van valami különleges, amely megkülönbözteti minden más személyiségtől. Ha létezne egy velem teljesen azonosan cselekvő, gondolkodó, érző ember, ha nevem is viselné, javaimat is bírná, mégsem volna velem azonos.”
-„Helyes Kútadanta” – válaszolta a Buddha –„Nem volna veled azonos. Mond csak egy diák azonos maradna a felnőttel amint befejezte tanulmányait? A bűnös azonos marad-e azzal aki már megbűnhődött?”
 
-„Igen Uram.” – hangzott a válasz.

-„Ezek szerint az azonosság fönnmaradó volna?”
 
-„Minden bizonnyal” – szólt Kútadanta.

-„Helyes” – felelte a Buddha –„Tehát elismered, hogy a személyiségek is azonosak lehetnek a lánghoz hasonlóan. Így a Karma teremtette új személyiség azonos kell hogy legyen az előbbivel, amely már fölosztott?” Vagy a karakter azonos az előbbi karakterrel?”
 A Buddha erre így folytatta-„Ilyen értelemben vagy Te is azonos ma azzal a valakivel, aki tegnap voltál.
Természeted nem csupán anyagi, de szellemi is. Személyiséged a Sankhárók összességének eredménye. Ahol azok összetevődnek ott vagy Te is. Ahová azok jutnak oda jutsz Te is.”

”Így tehát van örök élet és fönnmaradó személyiség.” – vélte Kútadanta. „De mi hasznom van nekem egy ilyen létből, ha nekem az a bizonyos egyéni személyiség fontos, ami minden más embertől megkülönböztet?”

-„Ez az éppen” –felelte a Buddha –„Neked minden vágyad a személyiségedhez való ragaszkodás. Nem látod be tévedésedet. Minden összetett dolog múlandó: változnak és megszűnnek. Minden összetett dolog múlandó: változnak és megszűnnek. Minden összetett dolog nélkülözi a személyiséget, az Átmant, az Ént.”
 
-„Hogyan lehetséges ez?” – kérdezte Kútadanta.

-„Hol van a Te személyiséged? Személyiséged, amelyhez ragaszkodsz örökös változás. Évekkel ezelőtt gyermek voltál, majd ifjú, most pedig felnőtt vagy. Van azonosság a gyermek és a jelenlegi felnőtt között? Van azonosság, de csak bizonyos értelemben.”

-„Uram!” – szólt megütközve Kútadanta” – elismerem tévedésem, de még így is meg vagyok zavarodva.”

A Tathágata így folytatta: A Sankharók fejlődésnek köszönhetik létüket. A Sankharók a tetteid következményei, előző életeid szüleményei tehát.
A Sankhárók összeköttetései teremtik meg viszont személyiségedet. A Sanhárókban   fogsz tehát tovább élni, ezek teszik lehetővé újraszületésed és ezért aratod majd le azt egy eljövendő létben, amit most ebben a létedben elvetsz.”

-„Valóban Uram!”- szólt Kútadanta – „Ez nem könnyű fizetség, de nem kívánom, hogy más arassa le azt amit én vetettem.”

-„Meg kell értened brahman, hogy azok a „mások” Te magad vagy. Te magad aratod le azt, amit Te magad vetettél. Képzelj el egy embert, aki tanulatlan, aki szomorú helyzetben szenved. Mint gyermek hanyag volt, nem tanult mesterséget. Mai helyzete tehát következménye fiatalkori magatartásának.
Hidd el nekem sem tenger vize, sem hegyek szakadéka nem rejthet el téged tetteid következményei elől.
De másrészről éppen így számíthatsz jó cselekedeteid gyümölcseire is.
Eljövendő életeidben szerető rokonként, jó ismerősként üdvözölnek majd jelen életedben felhalmozott tetteid.”

Kútadanta így felelt: -„Bízom Tanaid nagyszerűségében. Szemeim sajnos azonban nem bírják a fényességet elviselni. Fölfogom azonban már, hogy nincs valódi, egyéni személyiség, az igazság derengeni kezd bennem. Tudom immár, hogy áldozat bemutatása és ima mormolása egymagában nem segíthet rajtam. Hogyan találhatnám meg azonban az utat az Igazsághoz, Én a Védák ismerője?”

-„Jó dolog a tanultság” – szólt a Buddha – „de a valódi bölcsesség csak tapasztalat és fáradhatatlan törekvés útján érhető el. Cselekedj mindenkor oly értelemben, hogy minden lényt testvérednek tekintesz.
Haladj mindenkor az igazságosság ösvényén, és ha így teszel helyes úton jársz. Meg fogod ezen az úton tudni, hogy a halál személyiségedben gyökeredzik, míg az igazságban lakozik a halhatatlanság.”

 

Kútadanta így szólt: -„Engedd meg Magasztos, hogy menedéket a Buddhánál, Dharmánál és a Szanghánál keressek. Fogadj el engem tanítványodul és tégy részesévé a halhatatlanság áldásának.”Dhammapada
 
"Ha száz évig élsz is, de önmagad tökéletesítésével nem törődsz, időd elvesztegetted;
de ha csak egy rövid napon át gyakorlod az önlegyőzést, - időd jól használtad fel!
 
Ha száz évig élsz is, de nem a bölcsesség elérésére törekszel, idődet elvesztegetted;
de ha csak egy rövid napon át igyekszel a bölcsesség ösvényén előrejutni, idődet jól használtad fel.
 
Ha száz évig élsz is, de lusta és hanyag vagy, - időd elvesztegetted;
de ha csak egy rövid napon át sikerül nemtörődömségedet legyőzni, időd jól használtad fel.
 
Ha száz évig élsz is, de nem ismered fel a keletkezés és elmúlás értemét,- idődet elvesztegetted;
de ha csak egy rövid napon át ezek lényegét átérzed, idődet jól használtad fel!
 
Ha száz évig élsz is, de a halhatatlanság állapotát át nem éled, - időd elvesztegetted;
de ha csak egyetlen rövid napon át ezt átélned sikerült, időd jól használtad fel!
 
Ha száz évig élsz is, de a legmagasabbrendű igazság szellemét meg nem érted, időd elvesztegetted;
de ha csak egyetlen rövid napon át ennek súlyát átérzed, időd jól használtad fel!"
 
 

Mi-la-res-pa

A LOVAS YÓGI DALA

 

Testem üdvöt adó magas hegység;

mellem : templomnak szentélye.

Szívem háromszögéből szélsebesen száguldó, paripa tör elő.

 

Ismeritek - e ama pányvát, mellyel elfogtam ?

Ismeritek - e a cölöpöt, melyhez kikötöttem ?

Ismeritek - e a forrást, amelyből ivott ?

Ismeritek - e lakát, mely melegíti ?

 

Pányvám : a végtelenség !

A cölöp : az elmélyedés !

A táplálék : lámám mantrái !

Az ital : az emlékezés !

A melegítő lak : a Tumo belső tüze.

 

Paripám nyeregszerszámát módszereim alkotják.

Kantára a megszerzett bölcsesség.

Az egyéb felszerelést a mélységes belátás alkotja.

 

A tisztánlátó ifjú fölpattan - e paripára !

E harcos sisakja : a Nagy jármű tanítása.

Éberség, mérlegelés, elmélyedés alkotják páncélzatát.

Állhatatosság a pajzsa.

Lándzsája az összpontosított gondolat.

És a bölcsesség ama pallos, mellyel győznie kell.

Ha szelleme bambuszként hajlik, úgy ismét fölegyenesedik,

És a négy üdvözítő beavatás irányítják biztosan célhoz.

 

E harcos íja az irgalom, e csodálatos fegyver.

A szellem ereje feszíti meg az íjat és lövi ki a nyilát szerte a világba.

Ha célba talál ; - egy lény tér meg a Tanhoz.

Nem pusztít mást, mint az elmúlás szörnyét.

Baráti őrzője tehát a lények hat fajtájának.

 

E harcos e paripán a kimondhatatlan boldogság otthonába juthat.

A völgyeken végigszáguldva, eltapossa a nem tudás gazát, kiszaggatja a Változások Világának gyökereit.

A magasságokban száguldva, eléri a Boddhiszattvák birodalmait.

S ha a magasztos célt szem elől nem téveszti, úgy kimenekedhet a Változások Világának útvesztőiből.

 

Mérlegeljétek tehát a magatok és az én boldogságomat !

De higgyetek nékem :

a Változások Világának egyetlen dolga sem érdemes arra, hogy vágyakozzunk utána !

 
Akutagava Rjúnoszuke
1892-1927
 
A PÓKFONÁL
1.
A Megvilágosult ott sétál a paradicsom lótuszvirágainak partszegélyén.
A víztükör felett a virágzó lótuszok oly fehérek, mint az igazgyöngy, a nyíló szirmok között az aranyló bibék, kimondhatatlanul finom illata töltik be a levegőt.
Reggel van a paradicsomban.
A Felébredett, a Tökéletesen Megvilágosult, egyszer csak megáll a vízparton, és a tavat leborító levelek között, lenéz a mélységbe.
A poklok világának talapzata, ott van a Nyugati Paradicsom lótuszos tavának legmélyén. Az alvilág folyója és a borzalmak tűhegye tisztán látszik a kristálytiszta tó vizében.
A Megvilágosodott akkor megpillant egy Kandata nevű embert, aki többi bűnössel együtt ott sínylődik a pokoli létformába hullva.
 
Hírhedt betörő volt egykor Kandata, gyilkos, fosztogató, gyújtogató volt, egy jótett azonban mégis csak mellette szólt. Egyszer, mikor átvágott egy sűrű sötét erdőn,
az út mellett meglátott egy pókot. Már majdnem agyontaposta, amikor a következő
gondolata támadt.
Nem, mégsem. Ennek a kis lénynek is joga van a léthez, nem lenne helyén való, csak úgy minden ok nélkül a pusztulását okozni. Így, megkímélve életét, hagyta hogy
szabadon folytassa útját tovább.
Ahogy lenézett rá a Buddha, a tökéletes emlékezetű, a Felébredett, eszébe jutott, hogyan kímélte meg Kandata a pók életét. Elhatározta, hogy megmenti őt a pokol kínjaitól. Körülnézve meglátott egy pókot, ahogy ezüst-szín fonalát szőtte a lótuszlevélen.
A Buddha mosolyogva felemelte a fonalat és a hófehér virágok között, leengedte a Poklok mélységes mélyére.
 
2.
A pokolbeli létformák között, alámerült, majd ismét felbukkant a vértócsában Kandata.
Sötétség telepedett mindenre, csak a Halál királyának tű villanásai cikáztak lecsapva
az irtózat erejével. Süket csend, uralkodott a mélységben, nem szakította meg más, csak a bűnösök elhaló sóhaja.
Az aki ebbe a létformába került , a sok gyötrelemtől elcsigázva, már a jajgatásra is képtelen volt…
Bármilyen kemény bűnöző is volt Kandata, csak elcsigázva fuldoklott a vértócsában,
mint béka a mézes csuporban.
Aztán egy pillanatra, amikor végső erőfeszítéssel felemelte a fejét, megpillantott egy
csillogó pók fonalat, amint felé ereszkedett, a magas egekből, lassan és halványan,
mint a reménység hírnöke.
Megörült Kandata, kezét nyújtva a magasság felé.
Ha sikerül megkapaszkodni a fonálba, feltornázhatja magát, ameddig csak lehet és így biztosan kimentheti magát a pokolból. Sőt, ha minden úgy megy, ahogy gondolja, akkor bejuthat a Nyugati Paradicsomba is, és nem kell többé a pokol kínjait elszenvedni!
Ahogy felfogta a kínálkozó lehetőséget, azonnal megragadta a csillogó ezüst-fonalat
és összeszedve minden erejét, eltökélten mászott felfelé. Gyakorlott betörő volt, jól ismert minden módszert, amivel a szorult helyzetekből kivághatja magát.
A pokol nem tudni azonban, hogy milyen mélységben van a Paradicsomtól.
Bárhogyan erőlködött is Kandata, nem látszott, hogy bármit is haladt volna felfelé.
Görcsös erőfeszítésében, annyira kimerült már, hogy képtelen volt tovább jutni.
Megpihent egy kissé, és a pók-fonálon lógva, alánézett a mélységbe.
Eddig csak a mászásra figyelt, és így meglepve vette észre, hogy a szörnyű vértócsa már eltűnt a sötét mélységben. Ha tehát ilyen eltökélt erőfeszítéssel mászik felfelé, akkor sokkal könnyebben kijuthat a Pokolból, mint ahogyan remélni merte.
A kezeit a pókfonálon átkulcsolva himbálódzott Kandata, kacagva kiáltozta, boldogan: Sikerült! Sikerült!
Hirtelen azonban szörnyű látványra lett figyelmes. A mélységes mélyből, tömérdek hozzá hasonló bűnös lény követte Őt a vékony fonálon, rendíthetetlen kitartással,
akár csak egy felbolydult hangyaboly.
 
Elámulva, káprázó szemekkel bámult Kandata a nyomában araszoló tömegre.
Beléhasított a rémület! Hogyan is lehetne képes ez a vékony pókfonál megtartani
ennyi tömérdek lény súlyát. Ha menny és pokol között lebegve egyszer csak elszakad, akkor aztán hiába volt minden erőfeszítés, - mindannyian visszahullnak a pokol fenekére.
Nem, nem, ez megengedhetetlen!
 
A bűnösök ezrei közben nyüzsögve másztak kifelé a vértócsából, és igyekeztek a mennyei paradicsomba a vékony ezüst fonálon.
Ha most nem történik azonnal valami, ami ezt megakadályozza, akkor a fonál nyilvánvalóan elszakad és velük együtt örökre a mélybe hull.
Kandatta leordított nekik:
- Hé, ti bűnözők! A PÓKFONÁL KIZÁRÓLAG AZ ENYÉM!!!
Ki engedte meg hogy rámásszatok? Lefelé róla! Engedjétek el azonnal!
 
A pókfonál, ami addig nagyon erősnek tűnt, abban a pillanatban, nagyot csattanva elszakadt, éppen ott, ahol Kandatta görcsösen kapaszkodott belé.
Hiába volt minden! Kiáltani sem maradt idő és máris pörögve zuhant, fejjel lefelé a sötétség legmélyébe…
Az ezüstös pókfonál rövidre szaggatva csüngött alá, a holdfény nélküli, sötét égből.
 
3.
A Buddha pedig csak áll, ott a gyönyörű lótuszos tó partján, ahonnan közelről láthatja, ahogyan Kandatta, vissza hull a vértócsa fenekére, és mélységesen elszomorodik.
Kandatta rideg szíve miatt, mostlearatja tetteinek következményeit, és ezért mély szánalom ébred a tökéletesen megvilágosultban.
A paradicsom tavának lótuszvirágai, azonban nem törőnek e-féle dolgokkal. Ez nem az ő dolguk! A gyönyörű, fehér virágok a Buddha lábai előtt szelíden bólogatnak, és ahogy ringatóznak a kristálytiszta víz színén, arany porzóik fenséges illattal töltik be a levegőt.
Dél van a Paradicsomban.
 
Gergely Ágnes fordítása alapján átdolgozta Kapila Vimalakirti
 
 
Kapila Vimalakirti
 
AMIT KERESÜNK

Reggel fel kel a Nap .

Az Igazság véle világít, hogy lássuk az Ösvényt.

A gonosz befolyások, nemes szándékkal áthatva, szerte oszlanak.

Délben áldása Győzedelmeseknek utunkon kísér, szenvedés és kialvás között,

Szeretet igéjétől nyílik, Utunk egyre tovább.

Délutáni áldozatként a Drágaságok dicséretével, szerető könyörület árad a megtisztulás folyamában.

Pergetve füzérünk szemeit, elhatárolt énünk csomói bomlanak sorra.

Esti homályban, szűk átjáróitól a Bardo vadonának, menekülésért jókívánságunk száll.

Az Igazság Ismerője, a Tan és a Törekvők, kikhez folyamodunk szemlélődésünk erejével.

Az éjszaka erői, lappangó formái, előjeleket tesznek hozzáférhetővé.

Amit keresünk, itt van !

Ébrenlétét álmodja, ami belőle beszél.

 

Oldalmenü
BDH
Diavetítő
Szöveges mező

A Buddha és nagy követői közül sokan lehetővé tették a bepillantást tudatunk mélységeibe:

a világ, ahogyan és tapasztaljuk, tudatunk terméke. Ebből azonban, az adódik, hogy a világ, amelyben élünk, megfelel saját szellemi állapotunknak, azaz, hogy mi magunk teremtettük és ezzel mint egy „meg szolgáltuk” azt, úgy ahogy van.

Ezért aztán a kivezető út e nyomorúságból nem abból áll, hogy megpróbálunk ki menekülni ebből a mi világunkból, hanem tudatunk egy bizonyos megtisztulásából, egy belső megfordulásból, ami azonban csak úgy lehetséges, ha meg ismerjük szellemünk természetét és benne ható erőket. Ekkor tudatosul bennünk, hogy a szellem, mely képes arra, hogy több millió fényévnyi távolságra lévő csillagvilágokat megismerje, nem kevésbé csodálatos, mint ennek a fénynek magának a természete. És mennyivel nagyobb annak a belső fénynek a csodája, ami a tudatunk mélyén szunnyad! Ennek a tudatnak mélységébe benyomulni, illetve ezt a mély tudatot önmagunkban felébreszteni, hogy aztán tovább hatoljunk, ahhoz az állapothoz, melyet a Buddha megvilágosodásnak nevezett: ez a „bodhiszattva-márga”, a Buddhaság bennünk magunkban történő megvalósulásának útja.

 

SUNYATA

Dharnaratna

 Kezdete nincs és vége sincs, se hangja nincs, se fénye nincs

Határtalan, mozdulatlan nincs mélyen és nincs magasan

sohase volt, sohase lesz, VAN, örök felhőtlen tiszta Űr.

Hang, ha támad imává sűrűsül, fény ha árad torz tükörré tágul

melyben árnyak mozognak körbe-körbe, a lét tudatától megrészegülve.

Az Isten asszony mosolyog, karján fehér gyeplő feszül.

Keblét kitárva megmutatja üres, belül.

Ha ezt megérted nincs már semmi dolgod se égen se földön.

Árnyad szertefoszlott, a Célt elérted! Számodra nincs se rossz se jó.

Léted vég nélkül való. Magad vagy, örök egyedül.

Felhőtlen tiszta ŰR.

 

 

 

Sanusi Pane

(Indonézia)

A MENDUT TEMPLOM

 

Itt félhomály, könnyű füst kavarog,

Elhangzott eskük ünnepélyes csöndje,

Fönt Buddha trónol, tiszta és nyugodt,

A Bodhiszattvák is némák mellette.

 

Földi gondolatok kialszanak,

Itt az idő elnémult, szertefoszlott,

Ellenségek, feledve harcukat,

Ölelkezve szorítnak békejobbot.

 

Hallgass lélek, ne hajszold vágyaid,

Hisz az egész világ máyá csalása,

De mostantól hagyd el ábrándjaid.

 

Szárnyalj, szárnyalj a kitárt magasságba,

Tépve fátylad, szakítva láncaid,

A Nirvána végtelen nyugalmába.

 

SZEMLÉLŐDÉS

 

A végtelen szeretetbe olvadtam,

Elhagyva durva testemnek bilincsét.

Magasba szállok, visszavonhatatlan,

Elhagyva durva testemnek bilincsét.

 

Idő folyik… Minden ragyog és néma…

Lábam keresztben, ülök mozdulatlan,

Az élet és halál – hullám hullámra,

Lábam keresztben, ülök mozdulatlan.

 

Migrai Emőd fordítása

Megjelent: A Kőrösi Csoma Sándor Intézet közleményei sorozatban.

Budapest 1976 ) 5-6

 

 

Tao-tanácsok

 

Nem cselekszem, úgy cselekszem, semmi sem marad rendezetlen.

 

Sok szó, ha számolod mind semmiség, jobb ha megőrzöd a Közép.

 

Hátravetik énjüket s énjük előkerül, kívül lépnek énjükön s az Én ott van felül.

 

Munkálkodj, de mint ki rég túljutott tehetségen, önmagán - növelj csak, ne nevelj.

 

A létezőt haszonra válthatod, de nemlétében  fölhasználhatod.

 

Ismerd meg az Ős Kezdetet, amint egy futó ponton áll - ott fut az Út, ott a selyemfonál.

 

Az Út csak fut tovább, lehull a test -  semmit se veszt.

 

Mi egyszerű :  úgy élünk mint réti fű - mint mag magunknak.

 

A tanulásnak csak lenne vége, meglátnád szíved még gondban ég-e.

 

Amint egyre teljesebben élsz már éveidben, úgy kezd feléd fordulni végre minden.

 

Ha nem tudsz bízni semmiben, benned sem bízik senki sem.

 

Az örök erény, tebenned véget sohasem ér - utad a végtelenbe visszatér.

 

A tisztesség gyökere a szerénység, a magasság alapja a mélység.

 

Keresd az erényt önmagadban és igaz lesz, támadhatatlan.

 

Aki tud az szavatlan, aki megszólal az meg tudatlan.

 

Vezesd emberi lényedet, szolgálni benned az eget.

 

A szeretet a támadásban győzhetetlen, a védekezésben rendíthetetlen.

 

Amikor meg akar valakit menteni az ég, a szeretetet állítja oda őrszemül, szeretetből rajzolja köré oltalmazó körét.

 

Az egyenes szó körbe ér, újra fordul visszatér.

 

( Karátson Gábor Tao Te King fordításaiból gyűjtötte Kapila Vimalakírti )

 

AZ IGAZSÁGRÓL

A szavak különlevők és gyöngysor-szerűek, a dolgok összefüggők és halom-

szerűek. Ezért a szavak és dolgok csak súrolják egymást.

A gondolat összetett és kimondható, az igazság egyszerű és kimondhatatlan.

Igazságot csak beszéd nélkül tudhatsz meg, tehát csak önmagadtól.

Tedd alkalmassá lelkedet arra, hogy az igazságot tudhasd benne.

A BOLDOGSÁG


Minden élőlény számára az élet egyik legfontosabb kérdése a következő.

Hogyan teremtsem magam boldoggá?

Ahhoz, hogy erre a kérdésre válaszolni tudjunk, tisztába kell jönnünk azzal, mi a boldogság és hogyan keletkezik, működik a teremtésben.
A boldogság fizikai megnyilvánulásában egy érzés jól körülhatárolható, speciális rezgésállapot, a tudatban. Ugyanilyen érzések, rezgésállapotok még a szeretet, gyűlölet, közöny, szenvedés, félelem, stb. Minden érzés az érzékelés következménye, tehát az élőlények egyben érző lények is. Nem tudnak nem érezni, legfeljebb úgy tehetnek, mintha érzéketlenek lennének bizonyos dolgokkal kapcsolatban.
Az ember életében a boldogság érzése többnyire oly módon jön létre, hogy a külvilág (amibe reinkarnálódtunk), a tapasztaláson keresztül meg élet velünk jó dolgokat. A tapasztalás a legjobb és igazából egyetlen valódi tanítómester, mert a dolgok közvetlen megismerését adja nekünk.

Megtanít arra, mi a jó és szép a világban, és megtanít vágyakozni ezekre, cselekedni ezek megteremtése és fönntartása érdekében. Így a boldogság érzése bizonyos külvilági állapotok, helyzetek, körülmények megvalósulásához kötődik a szellem információs mátrixában, amikért egész életében küzd az ember.
Ez a küzdelem a hiábavaló harc a Máya illúziójával, a tapasztalás relativitásával és a világ káprázatának múlandóságával, amik mind a teremtés aszimmetriájának következményei.

Ezek kényszerítik a halál után mielőbbi reinkarnálódásra a vágyakozó lelket és emiatt válik a boldogság utáni vágy a szenvedések legfőbb okozójává és a tudatlanság előidézőjévé.

Mert a tudás és az igazság csak akkor látszik vonzónak, ha boldoggá tesz és élvezhető.
Amikor nincs boldogító állapotban az ember - s ez többnyire így van az életünk java részében - akkor boldogságra vágyik. A vágy türelmetlenné tesz, mert kényszerítő erőként hajt a célja felé. A szellem tehát türelmetlenségében "önkielégítést" végez. Ez a folyamat pszichikailag a fantáziálás, a vágyott állapot elképzelése, illetve a korábbi boldog pillanatok felidézése, a visszaemlékezés rájuk, hogy újra átélhessük őket. Minél több boldogságban volt korábban része valakinek, annál több boldog pillanatot tud felidézni az életéből. Amíg idézi, az emlékeit ki olvassa és újra beírja a tudatának tároló rendszerébe, miáltal frissíti és gyarapítja is azt. A folyamat öngerjesztő és önfenntartó, miként minden más szívesen végzett tevékenység is, tehát ezt az érzés szaporítást (megfelelő programozás esetén) minden mással is el lehet játszani (szeretet, félelem, stb).
A gerjesztésnek, azaz pozitív visszacsatolásnak azonban vannak fékezői, amik lerontják a folyamatot és tönkreteszik az ember boldogságát. Nem csak a felejtés és a jelen külvilág negatív hatásai azok, amik különféle szenvedéseket, rossz érzéseket okoznak nekünk akaratunk ellenére, hanem az információk keveredése, egymásra másolódása is lerontja a boldogságot.

A keveredés zajossá teszi, s végső soron megrontja az élvezhető emlékeket bennünk.

Ez igazából elkerülhetetlen.
Ha a múltban a boldogságunkat egy ember vagy egy tárgy, illetve helyzet adott állapota, viselkedése, konfigurációja okozta, akkor az érzés ehhez kapcsolódik az információs mátrixunkban.

Az érzés (mint rezgés) idézi a tárgyat (mint formát). A külvilágban zajló változások miatt azonban minden dolog állapota, viselkedése, konfigurációja állandóan változik (mozgás, deformáció).

Egyik nap jó idő van, másik nap rossz. Egyszer kellemes élményt jelent egy ember vagy tárgy, helyzet a számunkra, máskor meg rosszat. A két információ (az első jó és a második rossz) fizikailag egymásra íródik a szellemben, mert a formai hasonlóság miatt összekapcsolódnak.

Így viszont az emlékezéskor nem tudjuk tisztán felidézni a boldogság állapotát, érzését, mert az összekeveredett az azt lerontó szenvedés állapotával.
Ennek a fizikai jelenségnek köszönhető, hogy soha senki nem szokta beérni, a múlt örömeinek felemlegetésével, mert a múlt boldogsága idővel megromlik, elvész a számunkra (látszólag).

Ezért kénytelenek vagyunk folyton új, friss boldogság élmények után kutatni.

Új örömöket megteremteni, és persze megküzdeni értük, ami megannyi problémával, bajjal és konfliktussal jár a gyakorlatban.
Összességében tehát elmondhatjuk, hogy bármennyit éljen is az ember, bárhány életben, mindig úgy fogja tapasztalni, hogy egész életében a jóért küzdött és a boldogságért, mégis szinte folyton boldogtalan volt. Látszólag kudarcot vallott a boldogság megvalósításában. Ennek a felismerése késztette Gautama Buddhát arra, hogy kimondja: "minden lét szenvedés".

Amint a jelenség fizikai okait megértettük, felmerül a következő kérdés.: Hogyan lehet segíteni, javítani ezen a rossz helyzeten? Hogy tudjuk magunkat hatékonyabban boldogabb életre programozni, boldogságra predesztinálni szántszándékkal? Hogy lehet megkerülni a boldogság emlékének megromlását?
Erre több (fizikai és pszichikai) megoldás is kínálkozik, amik közül a legkézenfekvőbbek a következők.:
1. Megfelelő közegbe kell reinkarnálódni (a következő alkalommal), ahol gyermekként, majd felnőttként sok lehetőség nyílik boldogító élmények megélésére és közben védve vagyunk a szenvedéstől, amiket a születés, a gyermekbetegségek, a társadalmi problémák, a rossz társaság és a környezeti veszélyek okoznak többnyire. Az ősi szentiratok szerint vannak a megvilágosodásra kedvező életek és világok és vannak kedvezőtlenek. Ugyanígy vannak boldogító életek és világok és boldogtalanítók.
2. Célirányos személyiség átprogramozással felülírhatók a rosszul beidegződött szokások a személyiség információs mátrixában. Kitörölhetők a szenvedésre való visszaemlékezések a jó és rossz emlékek szándékos, tudatos szétválasztásával, valamint a jó emlékek gyakori felemlegetésével (tisztán és pontosan).
3. A tapasztalataink a testi érzékszerveinken keresztül érik el a lelkünket. Ha nem csupán a szenvedéshez vezető élethelyzeteket kerüljük el, hanem a testi létet is, megszabadulva ezen korlátozó perifériáktól és a lelket hozzájuk fűző vágyaktól, akkor megkíméljük magunkat a további fájdalmas tapasztalatoktól. A test nélküli élet sokkal kényelmesebb és könnyebb. Nincs mindenféle kényszerhelyzetekkel leterhelve, amikor az életünk perifériáiért kell küzdenünk (test, vagyon, hatalom, társaság).